2017. márc. 22.

Fernando Felipe

Mindig is úgy gondoltam a fényképezőgépre, és úgy általában: a fotográfiára, mint egy eszközre, melynek segítségével kapcsolatot teremthetek más emberekkel. Nem hiszek a lesifotókban, nem szoktam távolról, észrevétlenül fotózni másokat- a kapcsolatban hiszek, és abban, hogy egy jó kép csakis egy jó kapcsolat által jöhet létre..

Fernandoval egy spanyol kisváros kihalt kis utcácskájában találkoztam egy hosszú nap végén, amikor az este álomból szőtt fátylat az átlagos, dolgozó emberek szemeire. Csendesek voltak az utcák, és a sokat látott macskaköveken csak a tavaszi szellő táncolt a pislákoló lámpák fényében, amikor egy kocsma előtt megláttam őt. Barázdált arc, csibész mosoly, ifjúkori tüzet őrző szempár- azonnal tudtam, hogy meg kell őt szólítanom..

Fernando hajléktalan, és picit féltem attól, hogy nem engedi majd magát fotózni, pláne, hogy kommunikációnkat jelentősen nehezítette, hogy ugyanolyan jól beszél angolul, mint én spanyolul- vagyis egy árva szót sem.. :-)

Ennek ellenére 10 percen keresztül "beszélgettünk", és készségesen hagyta, hogy fotózzam Őt...

Ha tisztelettel használod a gépet, Ő lesz a nyelv közted, és más emberek között- éljenek bárhol is a világban, és beszéljenek bármilyen, számodra idegen nyelvet.
Ha tisztelettel közelítesz mások felé, többé senki sem lesz idegen...