2009. aug. 27.

A kis utcazenész

A képet Mostarban készítettem, a világszerte ismert hídjáról nevezetes bosnyák városban- a városban, mely néhány évvel ezelőtt véres összecsapások helyszíne volt, és ahol több, mint 1000 ember (köztük nők és gyermekek) lelte a halálát. Ez a mesésen szép kis város szó szerint a romjaiból épül újjá, mindenütt új beruházások, építkezések fogadják a látogatót, múltját azonban nem tagadhatja: a házak falát golyó ütötte lyukak tarkítják, a vásárban háborús relikviákat, köztük használt fegyvereket, sisakokat, rohamtőröket árulnak, az emberek szemében pedig máig ott lappang a félelem. A nevezetes hidat újjáépítették 2005-ben (a neve "Öreg Híd", erről nevezték el a várost is: szerbhorvátul most=híd, stari=öreg), és ma is ez a város legfőbb látványossága- évente több millió turista kel át rajta. A híd közelében, egy szikladarabon ülve játszott ez a bosnyák fiú, ruhája kopott, arca piszkos volt. Miközben a fotózásra alkalmas pillanatot vártam, az jutott eszembe, vajon milyen sorsot szánt neki a Jóisten, eme zord, mégis gyönyörű, háború tépte, mégis az újjászületést szimbolizáló, fenséges vidéken? Nikol dobott az elé kitett kalapba egy kis aprópénzt, a fiú abbahagyta a zenélést, először ránézett, majd rámpillantott- s ezt a pillantást örökítette meg a fenti kép....

magamról...


hogy én ki voltam?
vándor voltam
és bandukoltam
madárdal-forma
bájos zűrzavar:
a tél kezdetén is
új tavaszt akar
csak folt a többi közt
az erdő közepén
fák között a fény
erőd ünnepén
ennyi voltam én
csak
ennyi voltam én
/Kovács Ákos verse/