ébren álmodó

A kis utcazenész

A képet Mostarban készítettem, a világszerte ismert hídjáról nevezetes bosnyák városban- a városban, mely néhány évvel ezelőtt véres összecsapások helyszíne volt, és ahol több, mint 1000 ember (köztük nők és gyermekek) lelte a halálát. Ez a mesésen szép kis város szó szerint a romjaiból épül újjá, mindenütt új beruházások, építkezések fogadják a látogatót, múltját azonban nem tagadhatja: a házak falát golyó ütötte lyukak tarkítják, a vásárban háborús relikviákat, köztük használt fegyvereket, sisakokat, rohamtőröket árulnak, az emberek szemében pedig máig ott lappang a félelem. A nevezetes hidat újjáépítették 2005-ben (a neve "Öreg Híd", erről nevezték el a várost is: szerbhorvátul most=híd, stari=öreg), és ma is ez a város legfőbb látványossága- évente több millió turista kel át rajta. A híd közelében, egy szikladarabon ülve játszott ez a bosnyák fiú, ruhája kopott, arca piszkos volt. Miközben a fotózásra alkalmas pillanatot vártam, az jutott eszembe, vajon milyen sorsot szánt neki a Jóisten, eme zord, mégis gyönyörű, háború tépte, mégis az újjászületést szimbolizáló, fenséges vidéken? Nikol dobott az elé kitett kalapba egy kis aprópénzt, a fiú abbahagyta a zenélést, először ránézett, majd rámpillantott- s ezt a pillantást örökítette meg a fenti kép....

magamról...

hogy én ki voltam?

vándor voltam

és bandukoltam

madárdal-forma

bájos zűrzavar:

a tél kezdetén is

új tavaszt akar

csak folt a többi közt

az erdő közepén

fák között a fény

erőd ünnepén

ennyi voltam én

csak

ennyi voltam én

/Kovács Ákos verse/

Nikol

Nikol a Kedvesem- azt hiszem, ez az egyik legjobban sikerült képem Róla. Az utómunkában Zorán nyújtott segítséget... :-)

X akták

A kép készítésének körülményeiről röviden: emlékszem, egy hideg, téli szombat éjszaka volt, az emberek békésen szunyókáltak ágyaikban, a kutyák is összehúzták magukat rozoga faházaikban a Hold pedig félve bújt meg a tájra leszálló köd áthatolhatatlan takarója mögött. A tévében pont a "Bukás" c. film ment, amelyen kedvesem elaludt, egyedül néztem végig a Hitler utolsó napjait bemutató alkotást. Amikor a fotelből felálltam, észrevettem, hogy az utcai lámpák fényei csak nagyon nehezen tudnak áttörni a környékre leereszkedett ködön, így egészen valószerűtlen, sejtelmes hangulatot árasztott az utca. Egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a gépemet, hónom alá csaptam az állványomat, és kimentem- fotózni. Csináltam néhány képet az udvaron, majd az utcára kilépve felpillantottam a lámpákra, és egyből az jutott eszembe: tisztára olyanok a fények, mintha egy ufó szállna le éppen. A gondolat olyannyira megtetszett, hogy az állványt felállítottam kb. 20 méterre az egyik lámpaoszloptól, beállítottam manuálisan az élességet (persze csak hozzávetőlegesen), a záridőt és a rekeszt, végül belőttem a késleltetőt, és odarohantam a lámpa alá, ahol igyekeztem "áhítatosan" felnézni az "ufóra". Mondanom sem kell, ezt meg kellett csinálnom néhány alkalommal, mire a kellő eredményt kaptam, de végül sikerült az elvárásaimnak megfelelően elkészítenem a képet. Rögtön ezután -kihasználva, hogy kedvesem még mindig békésen szunyókált- fel is dolgoztam a fotót, az Anett barátnémtól kapott ps segítségével. A feldolgozás részleteit hadd tartsam meg az "idegenek" titkául, de ha valakit nagyon érdekel, megírhatom priviben.
Nos, így készült a kép, melynek nagyobb sikere lett, mint gondolni mertem volna...